Hogyan éljük túl az iskolakezdést gyerek nélkül?

2018. szeptember 05. - GFL

Szeptember első napjaiban a párok jelentős része egy nagyon fontos pillanatra készül: iskolába viszik gyerekeiket. Talán épp első osztályba, ami még nagyobb izgalmat jelenthet. Ma a közösségi média teret ad annak, hogy mindannyian lássuk ezeket a pillanatokat, azok is, akik részesei és azok is, akik nem lehetnek részesei ezeknek az élményeknek. Hogyan élhetjük túl ezeket a napokat, ha egyelőre még nincs, és talán nem is lehet gyerekünk?

Már meg is feledkeztem arról, hogy az iskolák többségében ezen a héten indul az új tanév. Hétfő reggel a szokásos hírolvasás és közösségi oldalak böngészése közben eszméltem rá, hogy sokaknak ma kezdődik a suli, mivel az ismerőseim nagy része iskolába induló gyerekeikről posztolt büszkén fotókat. 

mother_children_to_school.pngElőször nem is ragadtam le ennél a témánál, de aztán egyszer csak bevillant egy szorongató érzés, azt hiszem elkezdett zavarni kicsit és próbáltam átpörgetni a fotókat.

Még mindig nem tulajdonítottam különösebb figyelmet ennek és közben beindult a nap, intéztem a dolgaimat, el is engedtem a dolgot.

De ő nem engedte, hogy elengedjem…

Várt ugyan egy kicsit, azonban délután ismét előrukkolt.

Délután a kutyáimmal mentem épp tréningre, viszont az oktatónk nem ért oda, ezért gyanútlanul tettünk egy kört a környéken, hogy legalább séta legyen. Ekkor tömegével (legalábbis az én érzékszerveimnek úgy tűnt) jöttek anyukák, apukák a gyerekeikkel és mindenki csillogó szemekkel mesélte az élményeket. Persze utólag jutott eszembe, hogy több iskola is van a környéken.

Már egy jó ideje látom, hogy amivel szembe kell néznünk, azt elénk dobja az élet, nem egyszer, nem kétszer, hanem többször is, egészen addig, amíg meg- vagy fel nem oldod magadban. Csak figyelnünk kell a jeleket.

Pedig már azt hittem, nincs dolgom ezzel a helyzettel, nem tud már frusztrálni az iskolakezdés átélése gyerek nélkül. Való igaz, hogy már sokkal kevésbé zavar. Volt olyan időszak, amikor több nap kellett a feldolgozásához és nem is igazán tudatosult bennem maga a probléma.

Gyorsan leperegtek előttem az elmúlt években megtalált megküzdési stratégiáim, bármennyire is bosszant ez a szókapcsolat. És igen, rátaláltam gyorsan a megfelelőre. Elkezdtem befelé figyelni és törekedni arra, hogy pontosan azonosítani tudjam az érzést, ami ezekben a pillanatokban igazán bántott. Hiszen teljesen természetes, hogy valamilyen érzések előbújnak akkor, ha gyerekeket látunk, miközben nekünk nincs vagy akár nem is lehet. Más és más érzések kapcsolódhatnak ehhez, ez nyilván a személyiségünktől, az előtörténetünktől, a téma feldolgozottsági szintjétől és még sok egyébtől függ.

Előtört belőlem a „nekik miért van és nekem miért nincs?” lesújtó gondolata.

Észrevettem, hogy az emberek, köztük én is, nagyon nehezen tudják megfogni, meghatározni a pontos érzéseiket, ezért erőltettem magam, hogy a gondolatokat konkrét érzésekké fordítsam le.

Neves pszichiáterek és érzelemkutatók szerint hat emberi alapérzelem létezik: Öröm, Bánat, Düh, Meglepődés, Félelem, Undor.

Szóval egyértelművé vált, hogy az én érzésem a Düh kategóriába tartozik. De mégis, kire vagy mire vagyok dühös egyáltalán? Ilyenkor mindig rájövök, hogy nincs konkrét célpontja ennek az érzésnek, szerencsére ez csak egy állapot, amit a megfelelő módszerrel könnyen le tudok győzni. Többször megtettem már. Olvastam, kutattam ebben a témában és megtaláltam, hogy a düh a veszteségek feldolgozása által ösztönösen kiváltott és teljesen természetes önvédelmi módszer. 39c7a13a9dc0adfe160faa992ebe7a2a.pngEzért már nem ostorozom magam azzal, hogy van ilyen érzésem, hanem elfogadom és megértem. Sokan egy sokáig tartó „dühös” állapotból úgy lábalnak ki, hogy beletörődnek. De én rájöttem, hogy nem a beletörődéssel szeretném leküzdeni ezt az érzést, mert akkor úgy érzem, csak bezárom valahová a szívem egy mélyebb burkába, ahonnan bármikor előbukkanhat, ha nem figyelek rá. Ezért én inkább a másik megoldást választom: beletörődés helyett az érzés elfogadását, a megbocsátást és a hála előre engedését.

Így visszalépve az eredeti történetbe, a „nekem miért nincs” gondolat helyett inkább arra kezdtem el koncentrálni, hogy „MIM VAN”.

Büszkén lépkedtem tovább a két gyönyörű kutyámmal, akik miatt több kisgyerek és a szüleik megállítottak, hogy megcsodálhassák őket. Eszembe jutott, hogy a férjem vár otthon és az utolsó mondata az volt, mielőtt eljöttünk, hogy „siessünk, mert nagyon várja, hogy hazaérjünk”. Hogy még az este beszélni fogok a szüleimmel, akik mindent megtesznek értem és szívből szeretnek, apukám is, akit a sors keze szerencsére életben hagyott pár hete egy infarktus után. A testvérem, akire mindig számíthatok, és ugyan én vagyok a nővére, de a nehezebb pillanatokban igazi nővérként támogat. A barátaim, akikből ugyan kevés van, de ők nagyon fontosak számomra. Az állapot, amiben vagyok, hogy 40 évesen most egy igazi újrakezdést, megújulást alakítgatok, valós stressz nélkül élve a mindennapjaimat, koncentrálva magamra és a környezetemre, a fejlődésemre. És még sorolhatnám, ha igazán belevágok, akkor egy egész füzet kevés lenne.

Persze a hála érzés megerősítése és gyakorlása nem helyettesíti a gyereket, de megoldást jelent a negatív érzésekből való kilábalásra.

…Ahogy sétáltunk tovább, a jégkorong csarnok előtt szülők és gyerekek csoportosultak. Nevetgéltek, viccelődtek, láthatóan boldogok voltak. Hirtelen elképzeltem, de jó is lenne a helyükben lenni, én is mennyi mindent mondanék a gyerekemnek, vagy csak hallgatnám a nevetését….

Már nem volt rossz érzés, az Öröm előrébb lépett és elfoglalta méltó helyét.

Köszönöm, hogy elolvastátok♥!

GF Lilla

›››››››››››››››››››››››››››››››››››››››››››››››››››››››››››››››››››››››››››››››››››››››››››››››››››››››››››››››

Ha tetszett a poszt, kérlek, like-old Facebook oldalamat, ahol hasonló írásaimat olvashatod: https://www.facebook.com/babyforyou.hu/

Amennyiben Téged is érint a meddőség témaköre, ne felejts el a Baby For You Zárt közösséghez is csatlakozni, ahol csak Sorstársakkal beszélgethetsz, bizalmas környezetben: https://www.facebook.com/groups/499627997152963/

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://babyforyou.blog.hu/api/trackback/id/tr8114222413

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.