Baby for You


Hírek a londoni Fertility Show-ról

2018. november 14. - GFL

November elején immáron kilencedik éve rendezték meg a Fertility Show nevű eseményt Londonban, ahol gyerektervezésben lévő vagy meddőségi nehézséggel küzdő párok értesülhettek a gyerekvállalást támogató legújabb alternatív és mesterséges megoldásokról. Ebben az évben különleges apropója is volt a rendezvénynek, mivel idén 40 éves a világ első lombik bébije, Louise Brown, és ezáltal maga az eljárás is, amellyel azóta több, mint 8 millió gyerek született világszerte. A Baby for You nevében én is részt vettem az eseményen, amelyről saját benyomásaimat olvashatjátok a következőkben.

2018_fertility_logo_wider.pngElőször is kiváló kezdeményezésnek tartom ezt a rendezvénysorozatot, ahol mindenféle érintett jelen volt. Ezres nagyságrendű látogatót számoltak, akik között rengeteg érdeklődő és meddőséggel küzdő pár volt, valamint jelen volt a londoni sajtó, akik ezután szintén hangot adtak az eseménynek. Emellett ott voltak a kapcsolódó influencerek, bloggerek, meddőséggel küzdő közszereplők is, akik felvállalják, hogy ők is ezzel a problémával szembesülnek és felkarolják az eseményt, hogy minél nagyobb híre és ezáltal támogatottsága legyen a meddőség elleni küzdelemnek. Nem utolsósorban részt vett számos lombik klinika, több országból is (Spanyolország, Csehország, Görögország, Ukrajna…stb.) valamint funkcionális egészségügyi tanácsadók, táplálkozás mentorok is.

Fontos megjegyezni, hogy Angliában nagyon más a lombik programok támogatottsága, mint nálunk. Amíg Magyarországon öt programot támogat az állam, addig Angliában alapvetően egyet sem biztos, ugyanis területenként változik a támogatottság, így van olyan, ahol három programra is kaphatnak a párok támogatást, viszont több helyen egyre sem biztos, mivel irányítószám alapú sorsolás révén döntik el, hogy kinek jár végül. Talán ezért is virágzik annyira a meddőségi klinikák elérhetősége és ugyanígy az alternatív módszereké, hiszen sokan eleve csak fizetős megoldásban tudnak gondolkodni. Viszont szerintem emiatt nagyobb ráhatása és választása van a pároknak, hogy milyen módszert választanak, milyen alapos kivizsgálás után vállalnak be egy lombik eljárást, majd azon belül melyek azok a technológiák, amiket igénybe szeretnének venni. Nem tud „elfutószalagosodni” a lombikozás, mert az érdekek a nap végén különböző irányból, de összeforrnak: az „ügyfél” mielőbb gyereket szeretne a legjobb ár-érték arányú szolgáltatást igénybe véve, a szolgáltató pedig el akarja adni neki a szolgáltatását, törekszik a kiemelkedő ügyfélkapcsolatra és a bevételen túl fontos neki a sikerráta is, mert valamilyen szinten verseng az ügyfelekért.

Ezért talán picit elgondolkodtató, hogy a végén jobban járunk-e az öt ingyenes lombik programmal Magyarországon, ahol véleményem szerint emiatt óhatatlanul is elbillen a mérleg a mennyiség irányába és a minőség rovására.

feet_cropped1.jpg

fotó forrása: https://www.fertilityshow.co.uk

Milyen benyomásokkal tértem haza a Show-ról?

  1. Egyenlőség érzése

Ahogy említettem, sokféle területről érkeztek az emberek a show-ra. Nagyon sok orvos is volt és közismertebb személyek is. Egyáltalán nem éreztem, hogy elválasztana minket a „fehér köpeny” bármelyik orvostól, biológustól, vagy bármilyen távolság akár a rendezvény szervezőitől. Mindenki egy irányban gondolkodott, még ha üzleti alapja is volt nyilván a kiállításnak, de mindenesetre nagyon jól átjött a segítségnyújtás légköre. Bármelyik standnál szívesen fogadták az embert és pl. még ha egyelőre Görögországban nem is tervezek lombikot, az ottani klinika képviselői ugyanolyan türelemmel és részletesen magyarázták nézeteiket és válaszoltak a kérdéseimre, mintha már holnap bejelentkeznék a klinikán. Több alapítvány is részt vett, ami számomra fura volt, mert itthon nem igazán vagyunk hozzászokva, hogy egyáltalán lenne a meddőséggel küzdők érdekeit képviselő alapítvány, aki egyébként ingyenes tanácsadást és támogatást nyújt az érintett párok számára, illetve segíti őket, hogy a legkedvezőbb lombik eljárásban tudjanak részt venni. Szemináriumokat is tartottak a különféle szakértők, akiket én már régebb óta követek és nagy szónak éreztem, hogy láthatom őket élőben előadni pl. a táplálkozás és életmód fontosságáról a sikeres fogantatás érdekében. A szeminárium után visszamentek a standjukhoz és nem csak a kollégáikat bízták meg a látogatókkal való kapcsolattartással, hanem ők maguk is részt vettek és lehetett velük konzultálni. Maga Louise Brown is részt vett a rendezvényen, és bárkivel kezet fogott, váltott pár szót és fotót is lehetett vele készíteni.

  1. Mi vagyunk az „ügyfelek”

Ezt a gondolatot azért tartom fontosnak, mert 10 év tapasztalata alapján szinte sosem éreztem azt itthon, hogy én vagyok az a fél, akin segíteni kellene és meg kellene találni a legjobb megoldást a számunkra. Inkább én voltam az, aki kerestem, kutattam rohangáltam mindenféle vizsgálat és információ után. Lehet, hogy Angliában sincs ez a mindennapokban másként, viszont legalább a show idejére sikerült elhinni, hogy még ha üzleti szemlélettel is, de alapjában véve mindenki az ide érkező párokon akar segíteni. Kérdeztek, válaszoltak, ránk szánták az időt és elmondtak a programjaikról a lehető legtöbb részletet. Nem toltak ránk mindenféle promóciót vagy próbáltak egyből behúzni egy programba, hanem a tájékoztatásra és segítségnyújtásra helyezték a hangsúlyt.  

  1. Férfiak kiemelt szerepe

A rendezők és kiállítók is nagyon örvendtek annak, hogy évről évre több férfi érkezik az eseményre. Ebben az évben kifejezetten kerekasztal beszélgetést is szántak a férfi oldalnak, ahol vállalkozó férfiak megoszthatták érzéseiket és meglátásaikat a meddőségi helyzettel kapcsolatban. Látszik a fejlődés a szakemberek részéről is, hogy egyre inkább gondolnak a férfi oldalra is, de ugyanígy a párok részéről is, hogy már a férfiak is jobban részesei ezeknek az eseményeknek és nagyobb szerepet szeretnének vállalni az egész folyamatban. Az egyik nagyon fontos gondolata volt a kerekasztal beszélgetésnek, hogy a férfiakat ugyanúgy megviseli a meddőség érzelmileg, de sokszor kirekesztettnek érzik magukat és nem találják a megfelelő csatornát, ahol ezt ki tudják fejezni. Mindenki egyetértett abban, hogy több fórumot kell kialakítani a férfiak számára is.

  1. Felvállalás

A napokban jelent meg Michelle Obamáról, hogy mindkét lánya lombik program segítségével fogant. Az ehhez kapcsolódó érzelmi megélésről a hamarosan megjelenő könyvében részletesen mesél. Elmondása szerint, amikor az első terhessége megszakadt, nagyon elesettnek és egyedül érezte magát, nem tudta, hogy ez gyakorta másokkal is megtörténik, mivel 20 éve még ennyire sem beszéltek erről. Nagyon fontos a téma felvállalása, amelyben a Michelle-hez hasonló közismert személyek tudnak nekünk segíteni és felhívni a témára a figyelmet. Nem merjük elmondani a munkahelyünkön, hogy lombikozunk, félünk, hogy elküldenek, de ugyanígy titkoljuk sokszor a barátaink és a környezetünk elől, mert gyengének érezzük magunkat, hogy nekünk ez nem sikerül, vagy nem merünk segítséget kérni, ha nagyon el vagyunk keseredve, mert úgy érezzük, nincs igazi megértés számunkra. Ez akkor fog leginkább változni, ha felvállaljuk és beszélünk róla, megszerezve minél több támogatást és védelmet. A rendezvényen több író, médiában dolgozó ismertebb személy és énekes vett részt, akiknek valamilyen úton kapcsolata van a meddőséggel. Kiálltak és mertek beszélni róla, megmutatták, hogy a nap végén ők is emberek, akiket ugyanúgy érint ez a nehéz helyzet. Szerencsére már Magyarországon is egyre többen felvállalják a közismertebb személyek is, így kezd természetesebbé válni a meddőség fogalma, tompítva korábbi stigmatizáló hatását.

  1. Új technológiák elérhetősége

Rengeteg új információt lehetett beszerezni a programon, de ha össze szeretném foglalni, akkor ezek 3 fő csapásvonalon jelentek meg:

-        Ovuláció előrejelzők

Több új fejlesztésű műszert is bemutattak a kiállítók, amelyek messze túlmutatnak a megszokott egyszerű nyál- és vizelet teszteken. Folyamatos és pontos mérést tesznek lehetővé és nem csak az LH szintet, hanem akár a progeszteron szintet és hőmérsékletet is mérik. Az eredményeket applikáción keresztül tudjuk követni, ahol pontos elemzést adnak és előrejelzést a termékeny időablakra vonatkozóan. Viszont ezen az ablakon belül tudjuk, hogy elég nagy lehet a szórás, hogy ténylegesen mikor vagyunk a legtermékenyebbek, így ezen belül is pontosabban meg tudják állapítani a legtermékenyebb 1-2 napot. Ilyen termékek például az Ovusense vagy a myLotus.

-        A sejtek, valamint az embrió minőségének fontossága

Erről a területről leginkább azt emelném ki, hogy amíg itthon sokszor szürke eminenciásokként vannak jelen a biológusok, addig a rendezvényen kiemelt szerepet kaptak. Szinte minden lombik klinika standjánál jelen voltak, lehetett velük konzultálni, sőt sokszor a legnagyobb sor náluk volt. Úgy értelmeztem, hogy több helyen már nem legyintenek az alacsony spermiumszámra, hogy nem gond, mert úgyis ICSI lesz (a spermiumok biológus által történő szelektálása és a petesejtbe való beinjektálása). Nem azért tolják az ICSI eljárás felé a programot, mert azzal nagyobb az esély, bármi gond legyen is, hanem alaposabb andrológiai kivizsgálást tesznek, mert tudják, hogy ICSI-től függetlenül is fontos, hogy milyen DNS-t örökít tovább a férfi oldal. A DNS fragmentációs vizsgálatot (spermiumok DNS töredezettségének felmérése) épp ezért szinte alapnak tartják több helyen, amikoris .

A petesejteket mindig megvizsgálja a biológus a levétel után, és ami számomra meglepő volt, hogy igenis tud információt adni az állapotukról. Persze pontos petesejt minőség meghatározás sajnos nem áll még az orvosok rendelkezésére, de legalább egy irányadó információt tudnak adni, hogy ezzel kell-e foglalkozni.

Az embriók minőségére és beültethetőségére vonatkozóan jó módszer az itthon nem engedélyezett PGS eljárás (közel hozzánk, pl. Csehországban és Szlovákiában igen), ahol az embrióból vett sejtcsoport minta vizsgálata alapján kimutathatók a főbb genetikai eltérések és a sejtek minőségére vonatkozóan is tudnak információt adni. A kiállításon részt vevő biológusok szerint azonban ez az eljárás csak akkor mutat pontos képet, ha ténylegesen nagy szakértelemmel működik a mintavétel, mert pl. az ICSI-s embrióknál ez másként működik, mint a normál megtermékenyítésűeknél, illetve a mozaik embriók (amelyek sejtjei között megfelelőek és rendellenesek is találhatók) beültethetőségére is nagy hatással van, hogy milyen információ kapunk. A mozaik embriókra pl. részletes riportot adnak a klienseknek, amelyben leírják hogy honnan vettek sejteket, mennyi sejtet vettek és abból arányaiban mennyi volt a normál és mennyi a rendellenes. Ez alapján tesznek egy ajánlást, hogy beültethető-e a mozaik-mix ellenére az adott embrió, mivel az új nézetek szerint, ha csak kismértékű az eltérés, akkor a beültetés sikeres lehet és egészséges gyerek születhet belőle az eddigi kutatások alapján, mivel a rossz sejteke a jók vagy kilökik a későbbi fejlődés során, vagy megjavítják.

Az embriók kezelése kiemelt fontosságú és a biológusok állítják, hogy a túlélést befolyásolja az embriók tárolása. A klasszikus tárolási megoldások mondjuk egy 2 csillagos hotel szintjének felelhetnek meg, hiszen nincs nyugalom, mindig nyitogatják a tárolókat, hogy a biológus ellenőrizni tudja az embriókat. Sokan vannak egy tárolóban, minden kinyitáskor változnak a túléléshez szükséges paraméterek, amelyeknek idő kell, hogy visszaálljanak. Ráadásul épp emiatt csak 1-2 naponta lehet őket megvizsgálni, így elég szegényes az információ, amit a fejlődésről ki lehet nyerni.

Ezzel szemben már létezik egy „embrioszkóp” nevű tároló, amely az egyik biológus elmondása szerint olyan, mintha egy 5 csillagos hotelben helyeznénk el az embriókat Külön „lakosztály”, zavartalan lét, hiszen egy beépített monitor segítségével figyelik őket és folyamatosan nagy felbontású képeket, videófelvételeket tudnak róluk készíteni, amely pl. nagy segítség akkor, ha valami probléma történik a fejlődésben és ezáltal pontosan meg tudják mondani, hogy a fejlődés melyik szakaszában történt, így az okok is jobban feltérképezhetők.

-        A petesejt donor programok előretörése

Ahogy kitolódik a gyerekvállalás időszaka, úgy egyre inkább találkozunk a 40-es éveiben járó párokkal, akik gyereket szeretnének. Bár úgy gondolom, hogy több figyelmet lehetne fordítani a sejtmegújító technikákra, amelyek életmód, táplálkozás, méreganyagok kiküszöbölése és a megfelelő vitaminok, étrend-kiegészítők bevitele mellett megvalósítható, ennek ellenére sok esetben tényleges megoldást a donor petesejtek adnak. Manapság egyre többen választják ezt a lehetőséget, így több klinika tudta bemutatni donor bankját és eljárási technikáit. Van olyan hely, ahol egyszerre stimulálják az anyát a saját sejtjeivel, illetve a donort és ha van saját sejtből is jó minőségű, akkor egyszerre ültetik be a saját és donor sejtes embriókat. Később genetikai vizsgálattal ki lehet mutatni, hogy melyik embrióból lett adott esetben sikeres terhesség, de a klinika elmondása szerint a tapasztalat azt mutatja, hogy a többség olyankor már nem akarja tudni, inkább a várva várt, méhben növekvő babára fókuszál és még ha a donor sejtes embrióból is lett a baba, az esetek többségében az epigenetikai hatások miatt, a megszületett gyerekek az eredeti szülőkre fognak hasonlítani. (Megj.: a cseh lombik klinika orvosának elmondása szerint, tapasztalataik alapján).

  1. Táplálkozás és funkcionális megközelítés

Számomra ez volt az egyik legkiemelkedőbb része az eseménynek. Funkcionális egészségügyi tanácsadók karöltve az orvosokkal hangoztatták, hogy hiába egy jó lombikprogram, ha alapvetően nem tettük rendbe a szervezetet és nem készítettük fel arra, hogy befogadja a babát.

Azt sokszor elfelejtjük, hogy a végső érdek nem a terhesség elérése, hanem az egészséges gyerek megszületése, és nem utolsósorban az anya is legyen jól.

Ráadásul a meddőségi problémák között elég gyakori az ismeretlen eredetű meddőség, amikor hagyományos vizsgálatokkal szinte semmilyen problémát nem találnak, betolják a párokat több lombik programba, hogy hátha az segít, de sajnos mégsem, és válaszok pedig nincsenek a miértekre. Az ilyen esetekben még inkább óriási segítség tud lenni a szervezet állapotának felmérése, a gyulladások megtalálása és megszüntetése, a hormonrendszerünk kiegyensúlyozása, az esetleges rejtőzködő kórokozók kiiktatása, valamint a bélflóra rendbetétele, ahol talán minden kezdődik és mindenre hatással van. A megfelelő táplálkozással mindezt meg tudjuk alapozni és elindulhat a szervezet gyulladásos állapotának megszüntetése, autoimmun folyamatok visszaszorítása. A funkcionális megközelítés nem a tüneteket kezeli (pl. meddőség, amelyre jól hangzó megoldás a lombik), hanem a gyökér okokat keresi meg és ezek alapján programozza át az érintett párok életmódját. Ezzel felkészülhetnek az egészséges babavárásra és még inkább majd egy egészséges gyerek születésére. Már a megfelelő Omega3 és D-vitamin bevitellel, valamint az antitápanyagok (pl. glutén, tejtermékek, hüvelyesek...) étrendünkből való kiszűrésével és moderált sporttevékenységgel is óriási lépést teszünk előre a cél felé.

  1. Lelki oldal és támogatás fontossága

A meddőséggel járó bizonytalanság, kontroll érzés hiánya, félelem, hogy soha sem sikerül, a vizsgálatok és akár beültetések miatti fizikai megpróbáltatások óriási nehézséget jelentenek az érintett párok számára. A meddőség kapcsolatokat erősít meg, de ugyanúgy kapcsolatokat tesz tönkre. Sokaknál sosem találnak konkrét fizikai okot, amiért nem sikerül a fogantatás, azonban a lelki okok vizsgálata még mindig háttérbe szorul. Az esemény szereplői kiemelték, hogy erősíteni kell a lelki oldallal való foglalkozást is, amely legalább olyan jól tudja támogatni a sikert, mint a fizikai oldalon történő segítség. Számos meddőségi coach, segítő volt jelen a rendezvényen, ahol információt, segítséget lehetett kérni.

Bízom benne, hogy egyszer Magyarországon is megrendezésre kerül egy hasonló Show, még ha kicsiben is, de nagyon jó lenne. Az említett pontok többségében nekünk is van mit tennünk, de azért már vannak pozitív előfutárok. Már az is óriási előrelépés lenne, ha egy kicsit eltolódna a mérleg és a meddőségi klinikák próbálnának minket ügyfélként tekinteni és megszerezni, azonban ehhez összetettebb változásra van szükség. Remélem, a következő években nagy fejlődésnek leszünk tanúi.

Köszönöm, hogy elolvastátok.

Guidi-Farkas Lilla

Amennyiben tetszett a poszt és szeretnél hasonlókról értesülni, kérlek, like-old  Facebook oldalamat:

https://www.facebook.com/babyforyou.hu/!

Baby for You Zárt közösséghez a lenti képre, vagy a következő linkre kattintva csatlakozhatsz: 

https://www.facebook.com/groups/499627997152963/

csatalakozz_a_csoporthoz.png

 

A policisztás ovárium szindróma holisztikus kezelési megoldásai

A PCOS (policisztás ovárium szindróma) egy nehezen felismerhető betegség. Sokan megtanulnak együtt élni a tünetekkel és már csak akkor kerülnek orvoshoz, amikor gyerekvállalási problémával szembesülnek. A legtöbben egyszerűen fogamzásgátló tablettát kapnak gyógyírként, mivel leginkább menstruációs vagy bőrproblémákra panaszkodnak. Ez a megoldás pusztán a tüneteket enyhíti, a későbbi gyerektervezés szempontjából pedig még nehezebb helyzetet teremthet. Szerencsére újabban kezdenek előtérbe kerülni a holisztikus megoldások, amelyek a probléma mélyére néznek és gyökerestől próbálják megoldani, sokszor akár kézenfekvőbb megoldásokat bevetve, mint például az életmódváltás.

A PCOS egy összetett betegség, ami leginkább a női hormonrendszert érinti. Sokszor, de nem feltétlenül jár együtt policisztás petefészkekkel vagy inzulinrezisztenciával. Általában jellemző rá a férfi hormonok súlyának eltolódása és az ehhez kapcsolódó tünetek (férfias szőrzet, aknés, pattanásos bőr, hajhullás), valamint a petefészkek működésének felborulása révén menstruációs és ovulációs problémák (túl rövid, vagy hosszú, vagy akár kimaradó menstruáció, sokszor elmaradó ovuláció). Holisztikus kezelést igényel, mivel gyakran jár metabolikus szindrómával, növeli a szív- és érrendszeri betegségek, a cukorbetegség kockázatát, de szintén előfordul velejáróként a depresszió, szorongás vagy alvászavar.

A hagyományos orvoslás általában a fő tünetek alapján határozza meg a kezelést. Mára már sokszor életmód tanácsokat is kapnak a páciensek, de alapvetően inkább a gyógyszeres kezelést tekintik megoldásnak. A menstruációs vagy férfi hormonok túltengése által okozott problémákra fogamzásgátló adása a jellemző, amíg inzulinrezisztencia felderítésekor a vércukor- és inzulinszint szabályozására a metformin hatóanyagú Merckformin tabletta kerül felírásra. A teherbeesési nehézségek nagy százalékánál a PCOS játszik fő szerepet. Ilyenkor általában az ovuláció hiánya okozza a problémát, amelynek előidézésére clomiphene citrate hatóanyagú, úgynevezett Clostilbegyt nevű gyógyszert szokás adni, sok esetben Metforminnal együtt. Meddőség esetén, ha az egyszerűbb Clostilbegyt nem segít, még szóba jöhet az FSH szintet növelő gonadotropin terápia vagy egyéb megoldások a lombik kezelések során. Ám ezzel vigyázni szoktak, mert könnyen túlstimulálás lehet az eredménye. Végső esetben műtéti megoldás is segíthet, amely során laparoszkóppal elvékonyítják a petefészek megvastagodott kéregállományát és eltávolítják az elsorvadt tüszők tartalmát, ezzel megteremtve a helyet a frissen érő tüszők számára.

Sokaknak természetesen ezek a megoldások is segítenek, hiszen a gyógyszeres kezelés hatására a tünetek átmenetileg enyhülnek és akár a várandósság is bekövetkezik. Azonban többeknek ez sem hoz megoldást, vagy akár tovább ront az esélyeken, mert még inkább felkavarja az egyébként is egyensúlytalan hormonrendszert.

Épp ezért nagyszerű alternatíva lehet a holisztikus vagy funkcionális megközelítés, amelyben a tünetek gyógyszeres elnyomása helyett megpróbálják beazonosítani, hogy az adott személynél milyen eredetű PCOS-ről van szó és az okozó alapproblémát kezelik tartósan, természetes megoldásokkal.

Ez a szemlélet alapelvnek tekinti, hogy a testünkben kialakult egyensúlytalanságokat kezeljük, megadva neki minden támogatást, hogy a probléma rendeződjön, egy adott esetben szükséges életmódváltás segítségével. Több területet érdemes megreformálnunk, amelyek együtt óriási hatással lehetnek a betegségre.

pcos_szeresd_a_tested.png

 

TÁPLÁLKOZÁS

Ahol a leggyorsabban tudunk segíteni a betegségen, az a táplálkozásunk megújítása. A funkcionális szakértők szerint alapszabály, hogy száműzzük étrendünkből a finomított szénhidrátokat, a magas cukortartalmú ételeket, italokat. Ez egyébként is fontos minden nő számára a hormonháztartás egyensúlyozása érdekében, de PCOS esetében elengedhetetlen. Helyette fogyasszunk inkább természetes és összetett szénhidrátokat, amelyeket zöldségekben, gyümölcsökben, gabonafélékben találunk meg leginkább. Válasszunk alacsony glikémiás indexű élelmiszereket. A magas inzulinszint, illetve az általános hormonegyensúly felborulás kapcsán egy gyulladásos állapot állhat fenn a szervezetben, ezért sokan egy szigorúbb táplálkozási formát tanácsolnak, amelyben a cukrokon, finomított szénhidrátokon kívül a glutén és a tejtermékek kizárása is fontos szerepet kap és sokan legalább átmenetileg növényi étrendre térnek át, de legalábbis erősen visszafogják a húsfogyasztást. Ez az átállás segít a hormonháztartás balanszírozásában, a normál menstruáció és ovuláció beindításában, a gyulladás visszafogásában, a vércukor- és inzulinszint normalizálásában, amelyek óriási lépést jelentenek a PCOS kezelésében. Akinél testsúly probléma is fennáll, mindenképpen érdemes foglalkozni vele, bár az előbbi étrend szintén segít rajta. Már 5%-os testsúly csökkenés is jelentős hatással lehet a hormonháztartás helyreállítására. Főként a hasi, zsigeri zsírt érdemes csökkenteni ösztrogéntermelő és gyulladásfokozó hatása miatt. Fontos, azonban, hogy sose éhezzünk, ezért tervezzük meg előre az étkezéseinket és a főétkezések közötti ételek beiktatása is hasznos lehet a vércukor- és inzulinszint kiegyensúlyozására. A hormonháztartás felborulása sok esetben együtt jár az emésztőrendszer elégtelen működésével, ezért ne feledjük el regenerálni a bélrendszerünket a megfelelő pre- és probiotikumok fogyasztásával. Mindenekelőtt rágjuk meg az ételt hosszasabban és szánjunk elegendő időt és figyelmet az étkezésre a megfelelő emésztés érdekében. 

ÖSZTROGÉN DOMINANCIA

PCOS esetén általában alacsony progeszteron és magas ösztrogén szint a jellemző, de minimum a két hormon nem megfelelő aránya a szervezetben. A sok ösztrogén elfojtja az LH és FSH  hormonok termelését az agyban, amelyek szükségesek lennének a normál menstruációhoz. Az ösztrogén dominancia kezelésére többféle módszer áll rendelkezésre:

  • kerüljük a mesterségesen, külső forrásból bevitt ún. xenoösztrogéneket (olyan vegyszerek, melyek szervezetünkbe jutva a bőrön, orrnyálkahártyán vagy emésztőrendszeren keresztül képesek imitálni az ösztrogént, illetve megzavarni és felborítani hormonháztartásunkat),
  • a kerülendő xenoösztrogénekről részletes lista többek között a következő linken található: https://www.laborexpress.hu/xeno-osztrogenek,
  • kerüljük a csapvizet, a nem organikus húsokat, zöldségeket és gyümölcsöket magas hormon és növényvédőszer tartamuk miatt,
  • kozmetikumokból válasszuk inkább a szulfát- és parabénmentes változatokat,
  • műanyag edények, kulacsok helyett használjunk inkább üveget, de legalább BPA menteset,
  • vigyázzunk az illatosítókkal, öblítőkkel, mosószerekkel, válasszunk egyszerűbb vagy természetesebb összetételűeket,
  • kerüljünk bizonyos ösztrogénszint növelő élelmiszereket (pl. szója, len).

A fenti változtatások mellett érdemes alkalmazni természetes progeszteron tartalmú készítményeket, amelyeket a gyártók leginkább krém formájában állítanak elő és képesek természetes módon helyreállítani az általában felborult progeszteron-ösztrogén arányt. A krémek használatát ajánlott hormontanácsadóval egyeztetni, mivel a használata függ a személyes sajátosságoktól.

STRESSZKEZELÉS ÉS SPORT

Legalább ugyanilyen fontos a stresszkezelés és a testmozgás szerepe, amelyek kölcsönös hatással vannak egymásra. Próbáljuk meg kiiktatni a lehetséges stresszhatásokat és találjuk meg a magunk számára legmegfelelőbb feldolgozási megoldásokat. Ehhez elsősorban egy belső tudatos stratégiát érdemes kialakítunk, de jól kiegészítheti bármilyen kreatív tevékenység, amelyben jól érezzük magunkat, vagy a különböző relaxációs technikák és az illóolajok használata is. A pihentető alvás szerepe is kiemelkedő, amely a legnagyobb támogatója az egészséges hormonháztartás kialakításának Stressz hatására több kortizolt termel a mellékvesénk, amely a többi hormon további kibillenését okozza. Emellett a stressz nem tesz jót az inzulinszint, illetve a gyulladás csökkentési esélyeinek sem. A túledzés és megerőltető mozgásformák is kortizol emelkedést okoznak, mivel ezt is stresszhatásként éli meg a szervezet. Tehát fontos a mozgás szerepe, leginkább a vércukor szint optimalizálása miatt is, azonban válasszunk kiegyensúlyozottabb mozgásformát, akár rövidebb ideig végezve, viszont fontos, hogy rendszeresen. Kiegészítő terápiaként az akupunktúra is előnyös lehet, mind a stressz könnyebb legyőzésére, mind pedig a hormonháztartás finomhangolására.

ÉTREND-KIEGÉSZÍTŐK

A természetes étrend-kiegészítőknek is nagy szerep jut a kezelésben.  Az alábbiak használatát és eredményességét többek között kutatások is alátámasztják:

  • az ösztrogén dominancia kezelésére jó hatással lehet a barátcserje és a már említett természetes progeszteron krémek,
  • a vércukor- és inzulinszintek normalizálására kifejezetten sikeresnek tartják a kutatások a myo-inozitol és d-kiro-inozitol készítményeket,
  • hasonlóképpen a vércukor- és inzulinszintre hatnak a fahéj és króm tabletták, vagy a kecskeruta tea, a gymnema sylvestre, valamint a berberin tartalmú borbolya is, mely utóbbi  három akár a Metforminhoz hasonló hatást fejthet ki,
  • a kurkuma, a D-vitamin és omega-3 zsírsavak csökkenthetik a szervezetben lévő gyulladást,
  • a hormonrendszer egyensúlyozására pedig ajánlott az N-acetil-cisztein, valamint az L-arginin fogyasztása.

Azonnali csodaszer egyik kezelési megoldásnál sincsen, így akár 6-12 hónapba is telhet a PCOS állapotának rendezése. A holisztikus szemlélet inkább természetes módszerekkel és életmód váltással hozhat segítséget azok számára, akik szeretnék elkerülni a szintetikus hormonok szedését. A kezelés célja a tünetek enyhítésén túl a hosszú távú egészség kialakítása, hogy teljes életet élhessünk, megalapozva azt az állapotot, amely megszünteti a termékenységi problémákat és elősegíti a várandósság mielőbbi megvalósulását.

Amennyiben tetszett a poszt és szeretnél hasonlókról értesülni, kérlek, like-old  Facebook oldalamat: https://www.facebook.com/babyforyou.hu/!

Baby for You Zárt közösséghez a lenti képre, vagy a következő linkre kattintva csatlakozhatsz:  https://www.facebook.com/groups/499627997152963/

csatalakozz_a_csoporthoz.png

Az előző PCOS poszt a betegség tüneteit és felismerését járta körül, a következő linken találod: https://babyforyou.blog.hu/2018/09/24/pcos_es_meddoseg


Köszönöm, hogy elolvastad!

Guidi-Farkas Lilla

A cikkhez felhasznált források: saját tanulmányok (Nőgyógyászati betegségek holisztikus kezelése, Funkcionális táplálkozási tanácsadás), PCOS kutatási eredmények: https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed, http://www.hormonharmonia.hu/a-krem/keruljuk-a-xeno-osztrogeneket/, https://www.laborexpress.hu/xeno-osztrogenek, https://www.mindbodygreen.com/0-23788/pcos-a-functional-doctor-explains-what-you-really-need-to-know.html

 

PCOS és meddőség

Szeptember a PCOS (policisztás ovárium szindróma) elleni küzdelem hónapja. Ebben az időszakban világszerte a PCO szindrómával küzdőkre irányul a figyelem, ezzel is tovább erősítve a tünetegyüttes ismertségének terjesztését.

Az ausztrál Monash Egyetem által 2018-ban, a PCOS felismeréséről és kezeléséről közzétett nemzetközi irányelv szerint, a PCOS az egyik leggyakoribb betegség a termékeny korú nők körében, legalább 8-13, de más jelentések szerint akár 20%-ukat is érinti. Sajnálatosan több, mint a felük nem is tud róla, mivel a betegség nehezen diagnosztizálható. Sokan csak akkor fordulnak orvoshoz, amikor már komolyabb belgyógyászati vagy leginkább teherbeesési akadályokkal szembesülnek. Az orvosi diagnosztika sem egységes, ezért kiemelt szükség van a betegség ismertségének terjesztésére, hogy minél több nő a megfelelő időben az ideális kezelést kapja, és nagyobb esélyekkel induljon a gyerekvállalás útján.

pcos_elleni_kuzdelem_szeptember.png

Nagy ereje van az edukációnak és az összefogásnak, ezért kiváló a kezdeményezés, amely révén minden év szeptembere a PCOS-ről szól, azokban a berkekben, ahol érzékenyek a nőgyógyászati betegségek megismerésére és a kapcsolódó tudás, tapasztalatok terjesztésére. Egy remek színt is választottak hozzá, a PCOS nagykövetek és támogatók világszerte ún. récezöld szalagot helyeznek magukra ilyenkor, vagy ezt az egyébként önmagában is magával ragadó színt becsempészik online megjelenésükbe.

Miért is szükséges az edukáció és a minél nagyobb ismertség elérése a PCOS esetében?

Ki ne hallott volna olyan történeteket, amikor egy menstruációs problémákkal orvoshoz látogató, pattanásokkal és erős szőrzettel rendelkező fiatal lány, a PCOS irányában történő vizsgálódás helyett egyszerűen azt a kezelési tervet kapja, hogy szedjen fogamzásgátlót. Ez elsősorban csak gyorssegélyt jelent, a háttérproblémát nem kezeli, pusztán a tüneteken enyhít, azonban még inkább leronthatja a későbbi teherbeesés lehetőségét. A PCOS alaptüneteivel sokan megtanulnak együtt élni, viszont amire odajutnak, hogy gyereket szeretnének, addigra az akár hosszan szedett fogamzásgátló egy még nehezebb helyzetet teremt a szervezetben termékenységi szempontból, nem beszélve az egyéb rizikófaktorok emelkedéséről, mint pl. a trombózis veszély vagy a szív- és érrendszeri problémák.

A szakértők megegyeznek abban, hogy a PCOS diagnosztikája nagyon nehéz, mivel egy komplex tünet együttesről van szó, ezért a nemzetközi egységes protokoll kialakítására törekszenek a felismerésben.

Ráadásul a megnevezés már eleve megtévesztő, mind páciens, mind orvosi szempontból, mivel policisztás petefészkekre utal, azonban az aktuális nézetek szerint ez nem feltétlen velejárója a betegségnek. Ugyanígy az az álláspont is megdőlt már, hogy a PCOS mindig inzulin eredetű és feltétlenül együtt jár inzulin rezisztenciával. Sok esetben társul a betegséghez az elhízás és/vagy az inzulin rezisztencia, de vékony testalkatú nőknél, férfihormon termelési zavar kapcsán ugyanúgy előfordul.

Tehát a PCOS egy nagyon összetett, több szervet érintő, alapvetően hormonális eredetű betegség. Az orvosok és kutatók nem tudják egyelőre pontosan, hogy mitől alakul ki, de az már biztos, hogy genetikai és környezeti tényezők is szerepet játszanak a megjelenésében, emellett alapvetően a mellékvese vagy petefészkek férfihormon termelése borul fel, vagy inzulin rezisztenciából, de akár a hipotalamusz-agyalapi mirigy-petefészek tengely zavart működéséből is eredhet.

PCOS diagnosztika és tünetek

Az ausztrál Monash egyetem által készített riportban a 2003-as Rotterdam egyezményt tekintik irányadónak világszerte a diagnosztikában, amely során az alábbi három kritériumból legalább kettőnek kell meglennie, hogy PCOS-re gondoljunk:

  1. a petefészkek működésének felborulása, ami a peteérés és az ovuláció időleges vagy végleges elmaradásával jár,
  2. az androgén, vagyis férfihormonok magas szintje és túlsúlya,
  3. ultrahanggal megállapított sokcisztás petefészek.

Tehát a policisztás petefészek nem minden esetben szerepel a tünetek között és nem is feltétlenül jelent PCOS-t. Az ovuláció hiánya sem egyértelmű, mivel nem minden érintett rendelkezik menstruációs ciklus vagy peteérés problémákkal.

Ezért a fenti kritériumok mellett nagyon fontos szerepe van az egyéb jellegzetes tüneteknek, amelyekből következtetni lehet a betegség fennállására. Ilyen például a hirsutizmus, ami erőteljes férfias szőrzetet jelent, leginkább a nőknél nem megszokott helyeken (pl. arc, mellkas, has, hát). Hasonlóan fontos tünet az aknés, pattanásos bőr, az erős hajhullás, az elhízás, de gondolni kell a PCOS jelenlétére inzulin rezisztencia, rendszertelen menstruáció, ovulációs és vérzésproblémák, depresszió, szorongás vagy alvászavar esetén is.

Szerencsés, ha már tinédzser korban észreveszik a betegséget, mivel a kapott kezelés hatással lehet a későbbi teherbeesési lehetőségekre. 

Szeptemberben gondoljunk tehát kiemelten a PCO szindrómával küzdőkre! Terjesszük az információt a lehető legtöbb nő között a betegség azonosításaként szolgáló tünetek felismerési lehetőségeiről, illetve a meddőségi problémákkal való kapcsolatáról!

A hamarosan következő posztban a PCOS hagyományos és alternatív kezelési megoldásairól lesz szó. Ha szeretnél róla értesülni, valamint kapcsolódó érdekességeket megtudni, kérlek, like-old  Facebook oldalamat: https://www.facebook.com/babyforyou.hu/!

BabyForYou Zárt közösséghez a lenti képre, vagy a következő linkre kattintva csatlakozhatsz:  https://www.facebook.com/groups/499627997152963/

csatalakozz_a_csoporthoz.png

Köszönöm, hogy elolvastad!

GF Lilla

A cikkhez felhasznált források: 1. Monash Egyetem PCOS nemzetközi irányelvek jelentése (https://www.monash.edu/__data/assets/pdf_file/0004/1412644/PCOS-Evidence-Based-Guideline.pdf) ; 2. Dr. Carrie Jones publikációk és prezentációk (http://www.drcarriejones.com/)   

 

 

Hogyan éljük túl az iskolakezdést gyerek nélkül?

Szeptember első napjaiban a párok jelentős része egy nagyon fontos pillanatra készül: iskolába viszik gyerekeiket. Talán épp első osztályba, ami még nagyobb izgalmat jelenthet. Ma a közösségi média teret ad annak, hogy mindannyian lássuk ezeket a pillanatokat, azok is, akik részesei és azok is, akik nem lehetnek részesei ezeknek az élményeknek. Hogyan élhetjük túl ezeket a napokat, ha egyelőre még nincs, és talán nem is lehet gyerekünk?

Már meg is feledkeztem arról, hogy az iskolák többségében ezen a héten indul az új tanév. Hétfő reggel a szokásos hírolvasás és közösségi oldalak böngészése közben eszméltem rá, hogy sokaknak ma kezdődik a suli, mivel az ismerőseim nagy része iskolába induló gyerekeikről posztolt büszkén fotókat. 

mother_children_to_school.pngElőször nem is ragadtam le ennél a témánál, de aztán egyszer csak bevillant egy szorongató érzés, azt hiszem elkezdett zavarni kicsit és próbáltam átpörgetni a fotókat.

Még mindig nem tulajdonítottam különösebb figyelmet ennek és közben beindult a nap, intéztem a dolgaimat, el is engedtem a dolgot.

De ő nem engedte, hogy elengedjem…

Várt ugyan egy kicsit, azonban délután ismét előrukkolt.

Délután a kutyáimmal mentem épp tréningre, viszont az oktatónk nem ért oda, ezért gyanútlanul tettünk egy kört a környéken, hogy legalább séta legyen. Ekkor tömegével (legalábbis az én érzékszerveimnek úgy tűnt) jöttek anyukák, apukák a gyerekeikkel és mindenki csillogó szemekkel mesélte az élményeket. Persze utólag jutott eszembe, hogy több iskola is van a környéken.

Már egy jó ideje látom, hogy amivel szembe kell néznünk, azt elénk dobja az élet, nem egyszer, nem kétszer, hanem többször is, egészen addig, amíg meg- vagy fel nem oldod magadban. Csak figyelnünk kell a jeleket.

Pedig már azt hittem, nincs dolgom ezzel a helyzettel, nem tud már frusztrálni az iskolakezdés átélése gyerek nélkül. Való igaz, hogy már sokkal kevésbé zavar. Volt olyan időszak, amikor több nap kellett a feldolgozásához és nem is igazán tudatosult bennem maga a probléma.

Gyorsan leperegtek előttem az elmúlt években megtalált megküzdési stratégiáim, bármennyire is bosszant ez a szókapcsolat. És igen, rátaláltam gyorsan a megfelelőre. Elkezdtem befelé figyelni és törekedni arra, hogy pontosan azonosítani tudjam az érzést, ami ezekben a pillanatokban igazán bántott. Hiszen teljesen természetes, hogy valamilyen érzések előbújnak akkor, ha gyerekeket látunk, miközben nekünk nincs vagy akár nem is lehet. Más és más érzések kapcsolódhatnak ehhez, ez nyilván a személyiségünktől, az előtörténetünktől, a téma feldolgozottsági szintjétől és még sok egyébtől függ.

Előtört belőlem a „nekik miért van és nekem miért nincs?” lesújtó gondolata.

Észrevettem, hogy az emberek, köztük én is, nagyon nehezen tudják megfogni, meghatározni a pontos érzéseiket, ezért erőltettem magam, hogy a gondolatokat konkrét érzésekké fordítsam le.

Neves pszichiáterek és érzelemkutatók szerint hat emberi alapérzelem létezik: Öröm, Bánat, Düh, Meglepődés, Félelem, Undor.

Szóval egyértelművé vált, hogy az én érzésem a Düh kategóriába tartozik. De mégis, kire vagy mire vagyok dühös egyáltalán? Ilyenkor mindig rájövök, hogy nincs konkrét célpontja ennek az érzésnek, szerencsére ez csak egy állapot, amit a megfelelő módszerrel könnyen le tudok győzni. Többször megtettem már. Olvastam, kutattam ebben a témában és megtaláltam, hogy a düh a veszteségek feldolgozása által ösztönösen kiváltott és teljesen természetes önvédelmi módszer. 39c7a13a9dc0adfe160faa992ebe7a2a.pngEzért már nem ostorozom magam azzal, hogy van ilyen érzésem, hanem elfogadom és megértem. Sokan egy sokáig tartó „dühös” állapotból úgy lábalnak ki, hogy beletörődnek. De én rájöttem, hogy nem a beletörődéssel szeretném leküzdeni ezt az érzést, mert akkor úgy érzem, csak bezárom valahová a szívem egy mélyebb burkába, ahonnan bármikor előbukkanhat, ha nem figyelek rá. Ezért én inkább a másik megoldást választom: beletörődés helyett az érzés elfogadását, a megbocsátást és a hála előre engedését.

Így visszalépve az eredeti történetbe, a „nekem miért nincs” gondolat helyett inkább arra kezdtem el koncentrálni, hogy „MIM VAN”.

Büszkén lépkedtem tovább a két gyönyörű kutyámmal, akik miatt több kisgyerek és a szüleik megállítottak, hogy megcsodálhassák őket. Eszembe jutott, hogy a férjem vár otthon és az utolsó mondata az volt, mielőtt eljöttünk, hogy „siessünk, mert nagyon várja, hogy hazaérjünk”. Hogy még az este beszélni fogok a szüleimmel, akik mindent megtesznek értem és szívből szeretnek, apukám is, akit a sors keze szerencsére életben hagyott pár hete egy infarktus után. A testvérem, akire mindig számíthatok, és ugyan én vagyok a nővére, de a nehezebb pillanatokban igazi nővérként támogat. A barátaim, akikből ugyan kevés van, de ők nagyon fontosak számomra. Az állapot, amiben vagyok, hogy 40 évesen most egy igazi újrakezdést, megújulást alakítgatok, valós stressz nélkül élve a mindennapjaimat, koncentrálva magamra és a környezetemre, a fejlődésemre. És még sorolhatnám, ha igazán belevágok, akkor egy egész füzet kevés lenne.

Persze a hála érzés megerősítése és gyakorlása nem helyettesíti a gyereket, de megoldást jelent a negatív érzésekből való kilábalásra.

…Ahogy sétáltunk tovább, a jégkorong csarnok előtt szülők és gyerekek csoportosultak. Nevetgéltek, viccelődtek, láthatóan boldogok voltak. Hirtelen elképzeltem, de jó is lenne a helyükben lenni, én is mennyi mindent mondanék a gyerekemnek, vagy csak hallgatnám a nevetését….

Már nem volt rossz érzés, az Öröm előrébb lépett és elfoglalta méltó helyét.

Köszönöm, hogy elolvastátok♥!

GF Lilla

›››››››››››››››››››››››››››››››››››››››››››››››››››››››››››››››››››››››››››››››››››››››››››››››››››››››››››››››

Ha tetszett a poszt, kérlek, like-old Facebook oldalamat, ahol hasonló írásaimat olvashatod: https://www.facebook.com/babyforyou.hu/

Amennyiben Téged is érint a meddőség témaköre, ne felejts el a Baby For You Zárt közösséghez is csatlakozni, ahol csak Sorstársakkal beszélgethetsz, bizalmas környezetben: https://www.facebook.com/groups/499627997152963/

 

 

süti beállítások módosítása